Már régóta tárt a nyári szünet. Én mit csinálok? A gépembe temetkeztem. Számomra a laptopom a menekülési pont és a zene. Hogy vannak e barátaim? Vannak de… na, igen itt jövök én a képbe. Én nem tudok rendesen barátkozni. Ha ha. Mostanában nem megy a mások felé nyitás. Nem tudok álarc nélkül mutatkozni. Szüleim sokszor figyelmeztettek, hogy barátkozzak, mert egyedül leszek, mint a kisujjam. Így is lett. Számomra a 10. osztály középiskolás éveim egyik legrosszabb éve volt. Az év kezdetekor elment a suliból egyetlen támaszom, aki egy felnőtt volt. Jó kis év lesz ez gondoltam. Március 2. Számomra az a kezdet napja. Hogy miért. Ekkor történt meg az első próbálkozás. Anya teljesen besokkolt, nem tudta mi történt/ történik egyetlen lánygyermekével. Az a vicces, hogy én se tudtam mi történik. Mibe vágtam a fejszém? Mit tettem magammal? Mi lesz ezután? Anya rögtön felhívta a pszichológusomat. Kell egy pszichiáter. Hurrá! Szedhetem a bogyókat. Mehetek a sok bolond közé. Hogy lehettem ennyire hülye? Mit tettem? Mi lesz most?